2010.07.05. 12:04
Nemzeti együttmüködés - mi már kitettük:)
Most hogy kötelező lett kitenni mi sem tehettünk máshogy, a végén még azt hiszik van olyan aki nem ért vele egyet
2010.07.05. 06:36
Nagy nemzeti együttműködés - kötelező jelleggel
A napokban látott napvilágot hogy kötelező lesz kitenni közintézményekbe a nemzeti együttműködés nyilatkozatát. (Csak így kisbetűkkel természetesen nemecsek ernő után szabadon). Méghozzá az sem mindegy hogy hogyan szigorú szabályozás van, amelynek meg kell felelni.…
2010.06.23. 11:00
100 ezer ember állása került veszélybe
A Fidesz megszavazta a közigazgatási dolgok indoklás nélküli elbocsáthatóságát, melyet szakszervezetük így kommentált: „A halálraítéltnek is van kérvényezési lehetősége, a köztisztviselőknek nem lesz” Változtatás nélkül fogadta el hétfő este a parlament…
2010.06.21. 21:21
Gyurcsány felvette a kesztyűt
"Üzenem a Fidesz elnökének: ha harc, hát legyen harc" – jelent meg Gyurcsány Ferenc blogján aki ezzel egyetemben azt is hozzátette, ha megvádolják ő kész lemondani mentelmi jogáról. Úgy tűnik, tehát hogy Gyurcsány felvette a kesztyűt. A volt kormányfő…
2 komment
Címkék: mszp gyurcsány ferenc diktatúra 2010
2010.06.20. 07:00
Az állampártiság alapköveit már letette a Fidesz
Amit mostanában csinál a Fidesz az nem más, mint a pártállam megszervezése. Kemény szavak lehetnek ezek, de nem tudok másra gondolni a Fidesz mostani ténykedéseit figyelve. Komoly aggodalomra ad okot minden demokratának ez a mostani erőszakos hatalomátvétel, amit a kormánypárt a…